~ Jessica
Következő állomás Berlin. iPhone-omon böngésztem Berlin látnivalóit, ugyanis az idő nem túl kedvező egy újabb shoppingoláshoz - amihez egyébként sincs meg a hangulatom - ráadásul kedvem támadt egy kis múzeum nézegetéshez.
A találatok nem mutattak túl sokat, de ahogy olvastam egy nap nem is lenne elég az összes híresebb látnivaló körbejárásához.
Tekintetem a mellettem szunyókáló fiúra sodródott. Ahhoz képest, hogy bevallottam neki - elég felszínesen - ami velem történt, nem aggódtam Twist miatt. Egy leheletnyit sem féltem, ami kicsit feldobta a hangulatom. Viszont az kezdett zavarni, hogy már egy órája egyedül voltam, ő pedig végig akarja aludni az egész utat? Unatkoztam, miközben az egész társaság a buszon jól érezte magát. Nekem kicsit rosszul esett, hogy ismét magamra voltam hagyva, de ahogy látom, ők teljesen elvoltak.
Mivel hiányoztak a szüleim és alig beszélünk mostanában, gondoltam felhívom őket, de foglaltat jelzett, így megpróbálkoztam Jenny-nél is, ahol több sikert arattam. Minden egyes részletről beszámoltunk egymásnak. Elmesélte, hogy ma Berlinben lesz fotózása, tehát a mai program meg is van. Találkozás az öribarimmal - hogy utálom ezt a szót.
Még egy utolsó pillantást vetettem Nickre, majd egy unalmas fejrázással inkább a hátizsákom zsebét túrtam a szülinapi ajándék után. Miután megtaláltam rózsaszín Beates fülest, a legutóbb lejátszott dalra mentem. Körülbelül a negyedik dal után engem is elnyomott az álom.
Nick nem túl mély, de nem is nőies, azonban mégis lágy hangjára ébredtem, miközben kómás szemmel pillantottam ki a szemközti ablakon. Megugrottam a Brandenburgi kapu látványától. Szép volt, tényleg, viszont nem ettől jöttem izgalomba, hanem a tudattól, ez már Berlin és pár óra múlva ismét láthatom rég nem látott barátnőmet. Elképszető, hogy 9 órát aludtam át zenét hallgatva, pedig álmos sem voltam sőt a zenére sem ébredtem fel. Egy gombnyomással akartam egy pillantást vetni az időre, de a képernyő sötét maradt. Lemerültem. Ez már egy magyarázat arra, miért is nem ébredtem fel. Viszont lemerültem. Ez szinte maga a halál. Ha Jessica Millernek lemerül a telefonja, jobb ha senki nincs a közelében, aki érez fájdalmat. Igaz, annyira nem vagyok brutális, de jobb az elővigyázatosság. Mentségemre legyen az is, hogy még sok ember kikészül, ha nem használhatja a twitterét, a tumblrét, a pheedjét és ami a legrosszabb, hogy nem tudok FaceTimeolne és az iMasseget sem használhatom. Remek időtöltés megvárni, amíg a telefon kis téglalapja (ami a készülék töltöttségét jelzi) 0%-ról szépen lassan felbattyog 100%-ra. Remek, remek helyzet.
- 5 perc és megérkezünk az újabb káosz birodalmába. - beszélt Johny a hangosba.
Valóban 5 perc alatt odaértünk, vagy akár kevesebb is, de másfél órába telt, mire mindenki - a rajongókat kivéve - lenyugodott és mi feljuthattunk a szobáinkba. Fáradtan huppantam a szállodai ágyra. Gondolatok hadai öntötték el fejemet. Köztük volt, hogy mivel van még két órám elkészülni a találkozóra Jennyvel, és a szállodának van konditerme és uszodája is, választhattam, milyen módon szeretnék edzeni. Átböngészve a táskámat találtam egy-két érdekes dolgot. Training ruha helyett a vörös úszódresszemet választottam. Gyorsan belebújtam a fehér köntösömbe és az egyszerű fekete ujjaspapucsomba, kezemben egy szintén fehér törölközővel a hotel feliratával.
A lépcsőt használva jutottam le az alagsori uszodába. Felkapcsolva a világítást léptem át a küszöböt, majd a törölközőt és a köpenyemet a fehér padra dobtam, alá a papucsomat húztam le lábamról. Odasétáltam a medence pereméhez, hogy ellenőrizzem a víz hőmérsékletét. Kellemesnek találtam, így óvatosan belemásztam.
Bemelegítésnek úsztam 1-1 hosszt szünetekkel, majd kimásztam ismét a peremhez, hogy elérjem a stoppert. Elindítva próbáltam mindent beleadni. 57.49/50m. Nem is rossz teljesítmény, ha úgy vesszük. Sosem voltam az a nagy sport úszó, de nem is az, aki azért jár uszodába, hogy mutogassa az izmos vagy éppen úszógumis testét és irigykedjen e többi fürdőruhás sportolóra.
A "nagy úszói sporttudásom" ellenére inkább csak jól éreztem magam a vízben, majd miután feltűnt, hogy kiázott a bőröm, kikászálódtam és gyors megtörölköztem és belebújtam száraz köpenyembe. Halk lépteket hallottam magam mögött. Késztetést éreztem egy 180°-os fordulatra, de valami azt súgta, jobban járok, ha nem teszem. Óvatosan mögém lépett, mire bennem elakadt a levegő. Kezei óvatosan csúsztak be a fehér textil alá, keresve a derekamat, melyet megtalálva erőszakosan fordított magával szembe, majd lökött keményen a falnak. Az agyam nem tudott lépést tartani a szituációval.
- Nocsak! Kibe futottam bele. - adott hangot gondolatainak Chris, mialatt egy vizes hajtincset söpört ki rémült arcomból. - Megijesztettelek? Nem akartalak édes. - folytatta gúnyosan. Kezei enyhítettek a szorításon, mire én lehelletnyit megkönnyebbültem, de képtelen voltam a szemébe nézni, így a földet kémleltem. - Megtudtam néhány dolgot bébi. - játszottak ujjai az arcomon. Hirtelen rámarkolt arcomra, olyan erővel, amivel elég nagy fájdalmat tudott okozni ahhoz, hogy könnycseppek gyűljenek a szememben. - Nem szeretem az ilyen módszereket. Annyira jól alakulhatott volna minden. De még jóváteheted. - kezei a hasam alját kezdték el lágyan csábítani, miközben ő undorító dolgokat képzelt.
- Menj a pokolba. - vágtam az arcához teljes mértékben sikertelenül, mert megéreztem, hogy ennél durávbban is tud bánni velem.
- Ezt már annyiszor hallottam. De szeretném, ha egy dolgot jobban megjegyeznél, mint a poklos mondatodat. Bármire képes vagyok. - szorított jobban és közelebb hajolt. - Hiszen ismersz. Azt csinálok veled amit akarok, anélkül, hogy bárki hinne neked vagy esetleg gyanusítana. Érted? Úgy élem az életem, ahogy én azt akarom és minden az én kedvem szerint történik. Mindenki ugrik a szavaimra és te is fogsz életem. Egy szót szólsz bármiről is, elhiheted, hogy csak azután fogsz sírni amiatt, hogy már sosem lehetsz olyan szép, mint egy átlagos lány. Tönkretehetnélek, de jól szórakozom veled. Csak tartsd azt a pici, kis szád csukva. Megértetted? Nick volt az első és utolsó, aki meghallgatott és bízott benned ilyen téren. Kislány! Engem évek óta ismernek, nem fogsz megváltoztatni minden nézetet. Álomvilágban élsz. Ébredj fel, itt én diktálok. Remélem felfogtad.
Olyan érzés töltött el, mely életem során még soha. Ez nem a félelem. Ez annál sokkal rosszabb. Rettegés. Nem volt erőm sírni. Csak mozdulatlanul álltam két pad között. Az ájulás szélén voltam, de még nem tudtam feldolgozni a történteket. Bámultam magam elé. Ennyi volt, amit akkor tehettem.
Mindössze fél órámba telt, mire lépni tudtam. Lassan elcsoszogtam a lifthez, felvontattam magam a harmadik emeletre és a 326-os szobába. Ránéztem az órára. 18:29. Készülődnöm kell. Másfél órám van, hogy összeszedjem magam.
Vettem egy forró zuhanyt, ami egy kicsit enyhített a szorongásomon. A bőrönd mélyét túrtam egy egyszerű összeállításért, de csak boldog ruhákat találtam. Előbb inkább megszárítottam a hajam, konzervatív hullámokkal gazdagítva és csak utána öltöttem magamra a ruháimat (platformos cipő, tépett farmer, Céline top, fekete dzseki). Röpke 60 perc alatt rendberaktam magam. Felkutattam a mobilom, kikeresve Jenn számát és tárcsáztam.
- Szöszi! Tudod hol van a Chapter One? - kérdzete izgatottan.
- Nem, de képes vagyok tájékozódni és ha mégsem, megkérdezni embereket. - válaszoltam ridegen.
- Minden oké? - tűnt fel neki a hangulatváltozásom.
- Hogyne. - füllentettem boldog hangon, hihetően.
- Akkor jó. 20 perc múlva ott. Amúgy ez egy kávézó.
- Rendben. 20 perc és ott leszek. - mondtam, majd egy gombnyomással szakítottam meg a beszélgetést.
Mély levegővétellel kiléptem az ajtón, hogy végre egy nyugodt estét tölthessek Jennyvel, hiszen olyan rég beszéltünk normálisan. Remélem, jó színész vagyok, mert biztos fel fog tűnni neki valami. A hazugság helytelen dolog, de nem rossz. Megoldom. Jessica Miller képes megoldani krízis helyzeteket is. Bár a mostanában történtek ne lennének ilyen komolyak. Azt hiszem, ezt az utat elhamarkodtam...
Még egy utolsó pillantást vetettem Nickre, majd egy unalmas fejrázással inkább a hátizsákom zsebét túrtam a szülinapi ajándék után. Miután megtaláltam rózsaszín Beates fülest, a legutóbb lejátszott dalra mentem. Körülbelül a negyedik dal után engem is elnyomott az álom.
Nick nem túl mély, de nem is nőies, azonban mégis lágy hangjára ébredtem, miközben kómás szemmel pillantottam ki a szemközti ablakon. Megugrottam a Brandenburgi kapu látványától. Szép volt, tényleg, viszont nem ettől jöttem izgalomba, hanem a tudattól, ez már Berlin és pár óra múlva ismét láthatom rég nem látott barátnőmet. Elképszető, hogy 9 órát aludtam át zenét hallgatva, pedig álmos sem voltam sőt a zenére sem ébredtem fel. Egy gombnyomással akartam egy pillantást vetni az időre, de a képernyő sötét maradt. Lemerültem. Ez már egy magyarázat arra, miért is nem ébredtem fel. Viszont lemerültem. Ez szinte maga a halál. Ha Jessica Millernek lemerül a telefonja, jobb ha senki nincs a közelében, aki érez fájdalmat. Igaz, annyira nem vagyok brutális, de jobb az elővigyázatosság. Mentségemre legyen az is, hogy még sok ember kikészül, ha nem használhatja a twitterét, a tumblrét, a pheedjét és ami a legrosszabb, hogy nem tudok FaceTimeolne és az iMasseget sem használhatom. Remek időtöltés megvárni, amíg a telefon kis téglalapja (ami a készülék töltöttségét jelzi) 0%-ról szépen lassan felbattyog 100%-ra. Remek, remek helyzet.
- 5 perc és megérkezünk az újabb káosz birodalmába. - beszélt Johny a hangosba.
Valóban 5 perc alatt odaértünk, vagy akár kevesebb is, de másfél órába telt, mire mindenki - a rajongókat kivéve - lenyugodott és mi feljuthattunk a szobáinkba. Fáradtan huppantam a szállodai ágyra. Gondolatok hadai öntötték el fejemet. Köztük volt, hogy mivel van még két órám elkészülni a találkozóra Jennyvel, és a szállodának van konditerme és uszodája is, választhattam, milyen módon szeretnék edzeni. Átböngészve a táskámat találtam egy-két érdekes dolgot. Training ruha helyett a vörös úszódresszemet választottam. Gyorsan belebújtam a fehér köntösömbe és az egyszerű fekete ujjaspapucsomba, kezemben egy szintén fehér törölközővel a hotel feliratával.
A lépcsőt használva jutottam le az alagsori uszodába. Felkapcsolva a világítást léptem át a küszöböt, majd a törölközőt és a köpenyemet a fehér padra dobtam, alá a papucsomat húztam le lábamról. Odasétáltam a medence pereméhez, hogy ellenőrizzem a víz hőmérsékletét. Kellemesnek találtam, így óvatosan belemásztam.
Bemelegítésnek úsztam 1-1 hosszt szünetekkel, majd kimásztam ismét a peremhez, hogy elérjem a stoppert. Elindítva próbáltam mindent beleadni. 57.49/50m. Nem is rossz teljesítmény, ha úgy vesszük. Sosem voltam az a nagy sport úszó, de nem is az, aki azért jár uszodába, hogy mutogassa az izmos vagy éppen úszógumis testét és irigykedjen e többi fürdőruhás sportolóra.
A "nagy úszói sporttudásom" ellenére inkább csak jól éreztem magam a vízben, majd miután feltűnt, hogy kiázott a bőröm, kikászálódtam és gyors megtörölköztem és belebújtam száraz köpenyembe. Halk lépteket hallottam magam mögött. Késztetést éreztem egy 180°-os fordulatra, de valami azt súgta, jobban járok, ha nem teszem. Óvatosan mögém lépett, mire bennem elakadt a levegő. Kezei óvatosan csúsztak be a fehér textil alá, keresve a derekamat, melyet megtalálva erőszakosan fordított magával szembe, majd lökött keményen a falnak. Az agyam nem tudott lépést tartani a szituációval.
- Nocsak! Kibe futottam bele. - adott hangot gondolatainak Chris, mialatt egy vizes hajtincset söpört ki rémült arcomból. - Megijesztettelek? Nem akartalak édes. - folytatta gúnyosan. Kezei enyhítettek a szorításon, mire én lehelletnyit megkönnyebbültem, de képtelen voltam a szemébe nézni, így a földet kémleltem. - Megtudtam néhány dolgot bébi. - játszottak ujjai az arcomon. Hirtelen rámarkolt arcomra, olyan erővel, amivel elég nagy fájdalmat tudott okozni ahhoz, hogy könnycseppek gyűljenek a szememben. - Nem szeretem az ilyen módszereket. Annyira jól alakulhatott volna minden. De még jóváteheted. - kezei a hasam alját kezdték el lágyan csábítani, miközben ő undorító dolgokat képzelt.
- Menj a pokolba. - vágtam az arcához teljes mértékben sikertelenül, mert megéreztem, hogy ennél durávbban is tud bánni velem.
- Ezt már annyiszor hallottam. De szeretném, ha egy dolgot jobban megjegyeznél, mint a poklos mondatodat. Bármire képes vagyok. - szorított jobban és közelebb hajolt. - Hiszen ismersz. Azt csinálok veled amit akarok, anélkül, hogy bárki hinne neked vagy esetleg gyanusítana. Érted? Úgy élem az életem, ahogy én azt akarom és minden az én kedvem szerint történik. Mindenki ugrik a szavaimra és te is fogsz életem. Egy szót szólsz bármiről is, elhiheted, hogy csak azután fogsz sírni amiatt, hogy már sosem lehetsz olyan szép, mint egy átlagos lány. Tönkretehetnélek, de jól szórakozom veled. Csak tartsd azt a pici, kis szád csukva. Megértetted? Nick volt az első és utolsó, aki meghallgatott és bízott benned ilyen téren. Kislány! Engem évek óta ismernek, nem fogsz megváltoztatni minden nézetet. Álomvilágban élsz. Ébredj fel, itt én diktálok. Remélem felfogtad.
Olyan érzés töltött el, mely életem során még soha. Ez nem a félelem. Ez annál sokkal rosszabb. Rettegés. Nem volt erőm sírni. Csak mozdulatlanul álltam két pad között. Az ájulás szélén voltam, de még nem tudtam feldolgozni a történteket. Bámultam magam elé. Ennyi volt, amit akkor tehettem.
Mindössze fél órámba telt, mire lépni tudtam. Lassan elcsoszogtam a lifthez, felvontattam magam a harmadik emeletre és a 326-os szobába. Ránéztem az órára. 18:29. Készülődnöm kell. Másfél órám van, hogy összeszedjem magam.
Vettem egy forró zuhanyt, ami egy kicsit enyhített a szorongásomon. A bőrönd mélyét túrtam egy egyszerű összeállításért, de csak boldog ruhákat találtam. Előbb inkább megszárítottam a hajam, konzervatív hullámokkal gazdagítva és csak utána öltöttem magamra a ruháimat (platformos cipő, tépett farmer, Céline top, fekete dzseki). Röpke 60 perc alatt rendberaktam magam. Felkutattam a mobilom, kikeresve Jenn számát és tárcsáztam.
- Szöszi! Tudod hol van a Chapter One? - kérdzete izgatottan.
- Nem, de képes vagyok tájékozódni és ha mégsem, megkérdezni embereket. - válaszoltam ridegen.
- Minden oké? - tűnt fel neki a hangulatváltozásom.
- Hogyne. - füllentettem boldog hangon, hihetően.
- Akkor jó. 20 perc múlva ott. Amúgy ez egy kávézó.
- Rendben. 20 perc és ott leszek. - mondtam, majd egy gombnyomással szakítottam meg a beszélgetést.
Mély levegővétellel kiléptem az ajtón, hogy végre egy nyugodt estét tölthessek Jennyvel, hiszen olyan rég beszéltünk normálisan. Remélem, jó színész vagyok, mert biztos fel fog tűnni neki valami. A hazugság helytelen dolog, de nem rossz. Megoldom. Jessica Miller képes megoldani krízis helyzeteket is. Bár a mostanában történtek ne lennének ilyen komolyak. Azt hiszem, ezt az utat elhamarkodtam...
