~ Jessica
Álmosan ébredtem a puha ágyamban egy ismerős dallamra, ami az iPhone-omból szólt. Talán mégis igaza volt Jennynek, hogy feküdjek le időben, mert semmi energiám nem marad a Workshopra. Nyűgösen fordultam át az éjjeliszekrényem felé, hogy lássam mennyi is az idő pontosan. Hajnali 7. Hihetetlen, hogy képes voltam beállítani az ébresztőmet ilyen koránra. Az úgy rendben van, hogy csak délután 3-ra kell menni, de már komolyan én sem értem minek kellett ilyen korán kelni. Szívesen visszaaludnék, de attól tartok ma nem fog menni. Gondoltam kicsit felráz ha veszek egy gyors zuhanyt, így megindultam a fürdőszoba felé. Már egy hete a mai nap járt az eszemben, nem úgy képzeltem el hogy majd mint a lajhár fogok odabandukolni. Legközelebb hallgatok másokra. Hiába mondják, nem vagyok makacs, csak a saját szabályaim szerint élek. Ettől még nem lesz valaki makacs. Ezek a gondolatok futottak végig az agyamon, míg beértem a kis helyiségbe és míg ledobáltam magamról a ruhadarabokat, majd beléptem a kellemesen meleg zuhany alá. Óvatosan behúztam magam mögött az ajtót, nehogy valakit felkeltsek. Nem akarom mindenkinek elszúrni a napját, - nem mintha megtörténhetne, ha egyedül vagyok - de nem szeretném összetörni az ajtót. Zuhany után felöltöztem és elkezdtem csipegetni a reggelimet. Ismerős dallamra lettem figyelmes. Csörög a telefonom! Hova raktam? El nem hagytam, mert hallom a hangját – ha nem képzelődök. Az emeleten sincsen, mert ahhoz túl hangosan szól. A táskámban sincsen. Nem találom. 2 perc hangosodó dallam után elhallgatott Michael Jackson. Kopogásra lettem figyelmes, majd nyílódott az ajtó. Őszintén? Megijedtem. Még bezárni is elfelejtettem tegnap este. Hihetetlen vagyok komolyan mondom. Halkan és óvatosan odatotyogtam az ajtóhoz. Bevallom kicsit tényleg féltem. Bár pont hozzánk törnének be. Igazából nem is lehetne betörésnek nevezni, inkább Jessica-felelőtlenségnek kéne. De van annyi szerencsém szerintem, hogy most megúszom rablás, gyilkosság vagy akármilyen drogosok, terroristák vagy tudom is én kik nélkül. Várjunk csak, mióta kopognak a „rossz-fiúk”? Elhessegetve a gondolataimat csoszogtam tovább a bejárat felé ahol ismerős arccal találtam szembe magam. Éppen a kabátját akasztotta fel a fogasra.
- Jenny a frászt hoztad rám! – szólaltam meg végül. Igazából nem ezt akartam mondani csak valahogy ez jött ki. Egy darabig komoly pillantásokat vetett rémült arcomra, majd elnevette magát.
- Amúgy neked is szia!
- Neharagudj, csak... Inkább hagyjuk. Szóval? - kérdeztem tőle, de az értetlenkedő tekintetét elnézve inkább megkérdeztem máshogy. - Mire véljem ily korai látogatását hölgyem? - Elkezdett nevetni. Nem tudtam mire vélni. Rendben! Igazából pontosan tudom, hogy min nevet. Rajtam. Rajtam és a lírai megfogalmazásomon, ami kétségtelenül nem volt az.
- Inkább maradj a táncos karrierednél! Nem lennél jó író. De még költő sem. A műfordítókról meg akkor ne is beszéljünk! Amúgy mi történt veled? Azt hittem még alszol!
- Egy fél órája ébredtem fel. És kedves tőled hogy lustának tartasz. Táncos vagyok Jenn! Nem lajhár! - próbáltam felháborodottságot sugallni, de mégis a legjobb barátnőm.
Átlát rajtam. Fejlesztenem kell ezt a tulajdonságomat.
- Színésznőnek sem lennél jó! - kuncogott. - Amúgy tetszik a cipőd!
- Fel is vennéd? - ismét elnevette magát, majd folytattam - Ha már így az öltözködésnél tartunk te így fogsz velem jönni? Csak mert ha igen, szólj hogy húzzak zacskót a fejemre és ugorja bele a legközelebbi kukába!
Jenny csak elmosolyodott, én pedig egy kicsit elpakoltam magam után. Nem szeretek rumliban lakni. Sokan vannak vele úgy hogy ha gazdagok, akkor bármit megtehetnek, mert sok a pénzük és az övüké a világ. Ez annyira, de annyira nem így van. Az ilyen emberek nagyon elkeserítőek. Egyszerűen csak bele kéne gondolniuk, mi lenne, ha más családba születnek. Persze lehet, most ti is azt gondoljátok, hogy könnyen beszélek, hiszen megkapok mindent, amit akarok, de nem akarok mindent megkapni. Jobb ha nincs meg mindened, és vágyódsz utánuk, mint hogy megkapj mindent ami létezik és légy öntelt. Hiszen mindenki tudja milyen vége lenne ennek. A gyerek egyszer kipróbálja milyen egy hosszú menő buli - amiről csak azt hiszi, hogy az, de igazából nem - belekóstol az alkoholba, majd a rabjává válik, akárcsak a drogoknak, a ciginek. A végeredmény pedig jobb esetben csak egy tönkrement család.. De nem is ez a lényeg. Nem szeretek ilyen dolgokról beszélni és most nem is szeretnék. Ma elhatároztam, jó kedvem lesz. Sokkal fontosabb a ma délutáni Workshop. Annyira izgatott vagyok! El sem hiszem, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy egy Believe Tour Workshop részese legyek. Persze ez már alapból is szokatlan Londonban. Igen, persze hogy nagy esemény már az is hogy Justin Bieber meglátogatja Angliát és blablabla. Nem azt mondom ezzel, hogy nem szeretem, mert nem mondanék igazat. Inkább megfogalmazom úgy, hogy szeretem a zenéjét. De még annál is jobban a turné táncmozgásait. Az összeset tudom. Ha választanom kéne, akkor a Take You koreográfiáját helyezném első helyre.
A gondolataimból Jenny szakított ki egy kérdés erejéig.
- Jess, hol a telód? Sehol sem találom. Megígérted megmutatod, milyen lett az új borítója! Nem az, hogy türelmetlenkedek, de megint el fogod felejteni!
- Ötletem sincs hova raktam! Reggel is valaki hívott és...
- Az a valaki én voltam! Megcsörgetlek újra! - aztán meg is indította a hívást. Az ismerős dallam megint megszólalt, de nem tudtam hogy honnan. Jenny csak ösztönösen elindult a hangok irányába, mint amikor az 5 éves kisgyerek eldug valamit és csak ő tudja hol van.
- Nincs a táskámban! Már néztem. - azzal felemelte a táskámat. Persze! A táskám felől jött a hang, de én okos arra nem gondoltam, hogy fel is emelhetném és megnézhetném alatta. Miután bekukkantott a táskám alá mint aki kincsre lelt, olyan arcot vágott.
- Jess! Úristen! Nagyon jól néz ki! Cseréljünk! - nevette el magát ismét.
- Haha! - majd kikaptam a kezéből, mert megint megszólalt egy hang.
- Te képes voltál beállítani ébresztőt a készülődéshez? Ez is csak te lehetsz!
- Ne nevess, mert nem volt szándékomban felkelni 7 órakor!
- De még 2-kor se keltél volna fel, ha még te sem tudtad hogy hova pakoltad el! Kétlem hogy az emeletre felhallatszódott volna.
- Talán ezzel nem kéne vitatkozni... - és újra elnevettük magunkat.
A következő pár órában beszélgettünk egy jót. Ugyis régen tudtunk ilyen hosszú időt együtt tölteni. Olyan fél 2 lehetett, amikor visszamentünk a konyhába ebédelni. A legegyszerűbben egy spagettit dobtunk össze. Bár őszintén én nem is bántam, hiszen ez a kedvencem. Nem is értem az embereket, hogyan lehet ellenállni a spagettinek. Nobel-díjat kaphatott volna a szakács aki felfedezte. Szakács volt nem? Megebédeltünk és úgy véltük ideje lenne összeszedni a cuccainkat és valami sportosabb felszerelésbe átöltözni. Akkor még nem is sejtettük mekkora meglepetés vár ránk 3 órakor a Workshopnál...
Drága olvasók! (Remélem akad pár)
Neharagudjatok, hogy a végére írok, de gondoltam így jobb lesz. Meglehetősen hosszúra sikerült a nyitó fejezet. Próbáltam nem túl sokat elárulni a történetről és izgalmassá tenni, de nem tudom hogy mennyire sikerült. Remélem azért tetszett, és tovább fogjátok olvasni a blogot.
A kinézetről még ne is beszéljünk. Mivel ez az első blogom, nem vagyok jártas, de próbálok mindent megtenni, hogy a történet mellett a kinézet is jól passzoljon. Kíváncsi lennék a véleményetekre, hiszen sokat jelent nekem. Akármilyen visszajelzésnek örülnék. A következő fejezetet úgy gondoltam, hogy csak május 4-én rakom fel, de ha összegyűlik pár komment, és szeretnétek, hogy előbb hozzam akkor természetesen felrakom. A jövőre nézve úgy gondoltam, hogy hetente jöhetnének részek általában szombaton. Ha valami mégsem úgy történne, akkor arról értesítelek titeket!
Köszönök mindent előre is! :) #kisses #hugs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése