✈ Curtain Up

~ Justin

Kipihenten ébredtem a hotelszobám ágyán, megfeledkezve a tegnap történtekről és a mellkasomon fekvő lányról. Nem akartam felkelteni, édesen aludt. Hagytam. Az iPhone-omért nyúltam, hogy lekössem magam amíg felébred. Gondoltam felmegyek Isntagramra és készítek egy új fotót. Régen posztoltam már, a Beliebereim is hiányoltak, ha jól olvastam. Készítettem egy képet magamról, de próbáltam úgy, hogy Jess ne látszódjon. Már amennyire ez lehetséges volt. Kicsit látszott valami belőle, de nem volt kivehető, hogy mi is az.

Unatkoztam. Twitterre nem volt kedvem felmenni, így elkezdtem kutatgatni a telefonomon. Rámentem a Galériára. Elkezdtem nézegetni a képeimet. Rengetegre alig emlékszek. Csak úgy szalad az idő. Egyszerűen energiám sincs arra, hogy ne valamilyen elektronikai kütyüvel rögzítsem az emlékeket, hanem az agyammal. 

Találtam egy egészen régi képet rólam és Selenáról. Aznap lementünk a partra és simán csak jól éreztük magunkat. Tökéletes pillanataink voltak együtt, amik most nagyon hiányoznak. Azt hiszem, még szeretem őt. Annak ellenére, hogy már letisztáztuk az egészet és be is jelentettük szakításunkat, talán most mégis megbántam. Hiszen tudja, megbocsájtottam neki. Már komolyan gondolom. Jobb ez így? Tulajdonképpen minden okkal történik. Gondolatelterelésképpen kiléptem a Galériából és új játékok után néztem. Sehol semmi jó, semmi izgalmas. A régieket is átfutottam, majd elindítottam a Temple Run-t. Izgalmas játék, szeretem, de már untam, így kiléptem belőle. A telefonomat leraktam, majd kémleltem a plafont és az életemen gondolkodtam. Nem sok időm jutott rá, mert Jess telefonja megszólalt. Legalábbis a csengőhangból ítélve biztos nem az enyém. Ő felriadt rá, majd álmos szemekkel körbenézett, lassú mozdulatokkal keresgélni kezdte fekve a telefonját, majd miután a kezével rátalált, a füléhez vezette és beleszólt.

- Haló - mondta álmosan, de nem ismertem fel a túloldalon beszélőt hangja alapján. - Jenn, ne haragudj, de elaludtam és elfelejtettem írni. 

Szinte biztos voltam, Jenniferrel beszél, így kikaptam a kezéből a mobilt és beleszóltam:

- Jenna, Justin vagyok, Jess nálam aludt az este. - mondtam nyugodtan, de ő kicsit ki volt akadva. - Nyugi, vigyáztam rá, nem lett semmi baja! Ugyanolyan állapotban fogom hazavinni, mint ahogy eljött. - nyugtatgattam Jessica barátnőjét.

- Egy órád van, hogy hazahozd! - mondta Jenn kicsit aggódva.

- Még van egy kis dolgunk, 5-re hazaviszem! - válaszoltam.

- Ha nekem most kell hazamennem akkor most megyek Justin! Ne te döntsd el! - mondta Jess ugyanazzal a hangnemmel, amivel tegnap előidézte a veszekedést.

- Később megbeszéljük! - intettem le Jesst. - Figyelj Jenna, csak amiről beszéltünk! Most le kell raknom, mert ideje készülődni! Szia! - mondtam, majd habozás nélkül leraktam és visszanyújtottam a telefont Jessnek.

- Ez meg mi volt? - kérdezte meglepetten, de már lenyugodott.

- Mindent elmagyarázok, de jó lenne, ha nem lenne ismét veszekedés belőle!

- De rendesen Justin! Akkor talán nem lesz veszekedés. Unom, hogy keményen benne vagyok a dologban, de semmiről még egy szót sem tudok.

- Rendben, elmondjam most?

~ Jessica

- Nem. Basszus Justin! Ráér 2 év múlva is. - mondtam, majd elnézve az ő mérgesedő arcát is kicsit visszavettem és folytattam. - Ne haragudj, de annyira utálom, amikor titkolóznak előttem. Nem így akartam mondani, csak így jött ki.

- Semmi gond. - mondta majd belekezdett. - Jennával - már megint Jennának hívja. Nem tudja, hogy utálja ezt a megszólítást? Na mindegy... - körülbelül 1 hónapja vagy esetleg másfél hónapja ismerkedtünk meg. Azért mondom el ezt is mert, az arckifejezésed a telefonbeszélgetés alatt elég furcsa volt. Vagy inkább ezt a részét vele beszéld meg. Nem akarok keverni. Ez a része az ő feladata lesz. Na szóval. Dublinban voltunk koncerten, amikor próba közben az egyik táncosom lesérült. Mivel sok helyen adtunk és fogunk is adni koncertet, így szinte mindenhol megrendezésre kerül a táncosok által a Workshop is. Eredetileg nem az lett volna a célja, hogy új táncos után nézzünk, de nincs mit tenni. Nick mesélte, hogy nagyon jól táncolsz és rendes lány vagy - ez ciki, hogy "rendes lány" vagyok, de az előbb meg szinte kiabáltam vele... - és a legtöbb tánc lépéseit tudod. Szerencsére gyorsan tanulsz és a maradék pár dolgot nagyjából már betanították veled a táncosok. Tegnap fáradt voltam kislány, nem akartam én sem veszekedni, hidd el nekem van a legkevésbé szükségem rá. Annyit akartam, lenne-e kedved fellépni velem a ma esti koncerten. Meglátod, milyen jó érzés és ha szeretnéd folytatni, csak aláírunk egy szerződést és az egész turnét végigtáncolhatod. - mesélte nagy lelkesedéssel, amit két másodperc múlva már meg is öltem.

- Ez mind nagyon jól hangzik és hálás vagyok, hogy rám gondoltatok és hogy ez a véleményetek, de nem hinném, hogy ez a világ legjobb ötlete lenne. Komolyan ne haragudj, de én erre nem állok készen.

- Ugye van fogalmad róla, milyen ajánlatot próbálsz visszautasítani? - kérdezte nyugodtan, majd a szemembe nézett erősen. Meg tudna ölni a szemeivel így. Esküszöm. Az a fájdalom, amit éreztem akkor hihetetlen. Így manipulálja az embereket? Vagy ez most mi? Megszólalni sem tudtam utána, de ő igen - miközben még mindig erősen a szemembe nézett. Szépek a szemei...

- Kislány, most lesz a szülinapom, nem mondhatsz nemet. - mondta mosolyogva, mire én is elnevettem magam.

- Just... - kezdtem el, de ő a szavamba vágott.

- Kérlek! - mondta teljesen őszintén. Kért. Még soha senki nem kért így semmit. Igaz, csak egy szó. Magát a szót már sokan mondták, de nem így. Ez más volt. Elkaptam a fejem, hogy egy időre el tudjak gondolkodni. Mi tévő legyek? Nem lenne szívem nemet mondani, de tényleg nem állok készen... Nem hagyott sokáig gondolkodni, mert megéreztem puha kezét az arcomon, miközben visszafordította ujjaival fejem és ismét a szemembe nézett. 

- Szóval, tegyük fel elvállalom. - felcsillantak szemei. - Nem kéne most hazavinned csereruhákért? Erről jut eszembe, honnan szereztek nekem fellépő ruhát?

- Adok ruhát és szeretném tudni a méreteid a fellépő ruhákhoz!

*6pm*

Fáradtan zuhantam bele az öltöző kanapéjába. Ezek ki akarnak nyírni! Elfáradtam és ma még egyszer ugyanezt elő kell adni kétszer ennyi energiával.

- Na, hogy vagy? - állt meg Justin az ajtónál, majd rosszfiúsan nekitámaszkodott.

- Mint aki háromszor futott át 200 üvegajtón! - válaszoltam neki, mire ő elindult a felém és közvetlenül mellettem helyet foglalt.

- Az kemény lehet. Pihenj kicsit, én felhívom Jenny-t, - na végre, nem Jennának hívja. - hogy indulhat. A szüleid is jönnek. - most mi van? Erről az egészről csak én nem tudtam? Vagy ki mondta el nekik?

- Aha. - mondtam, majd fogta magát, felállt és kisétált a szobából. Most megint mi baja van? Semmi rosszat nem mondtam...

Ha jól emlékszem, Justin azt mondta, 7-re mindenképpen legyek kész. Gondoltam, felöltözök és utána annyit pihenek, amennyit akarok. A hajam és a sminket majd csak később.
Megkerestem a tegnapi kistáskámban a telefonom, majd felléptem twitterre. 67 ezer követő?! Hogy mi? Utoljára tegnap este jártam itt, akkor csak 3 vagy 4.000 volt.
Ne! Csak azt ne! Könyörgöm! Muszáj volt megnéznem az értesítéseimet. Tudtam mire vállalkozok, de muszáj volt.

"Undorító vagy! Szállj le Justinról hülye fruska!"

"Tönkretetted Jelenat! Menj a pokolba!"

"A te lelkeden szárad, ha Justinnal valami történik miattad! Megkereslek és lelőlek!"

"Kinek képzeled magad? Nyomorult kis kurva! Esnél le egy hídról! Ütne el egy autó! 

Fulladnál bele a vízbe."

Oké... Ennyi elég volt. Persze ezek szinte a "legkedvesebbek". Voltak vigasztalók is, meg afféle kihasználó típusok. Ezek az üzenetek tényleg fájtak. Tudtam, ez lesz belőle. Justin megígérte, 1 hét és elmúlik. Nem is értem, hogy tudnak sztárok így élni. Most már én is tapasztalhattam milyen csekélyes szinten van egyesek tudása. Féltékenyek? Mire? Semmit sem tudnak, csak bedőlnek mindennek, amit a sajtó közöl velük. Ők nem voltak ott. Nem tudják mi történt.
Gondolataimból Justin szakított ki és egy másik férfi szakított ki. Ha jól tudom, ő Justin menedzsere. Ma már sokszor láttam és általában dirigált másoknak. Szigorú ember, de jófejnek tűnik.

Mivel közeledtek felém, felálltam.

- Jess, ő itt a menedzserem, Scoo. . léptek oda hozzám.

- Scooter Braun. - mutatkozott be miközben nyújtotta kezét.

- Jessica Miller, örülök, hogy megismerhetem! - viszonoztam a kézfogást.

- Tegezz nyugodtan kislány! - mondta nagy vigyorral az arcán, majd Justin is elnevette magát.

- Mi az Justin? - kérdeztem gúnyosan.

- Fordítva vetted fel a ruhát. - mondta, mint aki majd megszakad, annyira nevet.

- Hogy mi? - kérdeztem ijedten és meglepetten.

- A felső! - mondta, miközben a könnyek is lecsordultak a szeméből. - Nem is ezzel a koreográfiával kezdünk.

- Justin inkább foglald le magad mással! Hagyd békén! Első előadás. Szeretnéd, hogy elmeséljem neki, hogy viselkedtél az első lényeges koncerted előtt?

- Nem emlékszem semmi olyanra, amivel árthatnál Scooter. - bár nevetése csillapodott, még mindig jól szórakozott rajtam.

- Igazán? El tudnám mesélni ...

- Oké, oké. Bocs Jess. Ha jól tudom Jenna és a szüleid késni fognak,  mert valami tárgyalásról beszélt.

- Rendben. Egyébként ha már ilyen jól érezted magad, segíthetnél! - mondtam.

- Miért nem figyeltél jobban? - válaszolt Justin.

- Bocsi, hogy nem vagyok tökéletes. - mondtam.

- Az vagy édes, csak azért ezt megjegyezhetted volna. - mondta Justin mosolyogva.

- Olyan gyerekesek vagytok! Inkább elmegyek Jaxoékért a reptérre. - mondta Scooter.

- Csak Jaxo és Jer jönnek vagy Erin és Jazzy is? - kérdezte Justin. Ők kik is?

- Persze, mindenki. Előadásra visszaérünk, ha nem késik a gép.

- Rendben, Szia. - köszönt el Justin, majd én is dobtam neki egy Szia-t.

- Jess, ugye nem haragszol érte? - kérdezte Scooter, mielőtt még kilépett volna az ajtón.

- Nem szoktam ilyen dolgokat zokon venni. - mosolyogtam felé, miközben odasétáltam a fogashoz és leakasztottam Justin fellépő ruháját szép sorban, hogy megtaláljam a sajátomat.

- Te nem ilyen dolgokat veszel zokon, hanem még annál is kisebbeket. - mondta Justin, mire én nekinyomtam a mellkasának a ruháját.

- Inkább készülődj te is. - mondtam, majd elindultam Scooter felé, aki mellesleg kinevetett minket. Nem vagyunk gyerekesek. De azért vicces szitu.

- Neked meg át kéne öltöznöd! - figyelmeztetett Justin.

- Na akkor én mentem! Sziasztok és ne veszekedjetek. Olyanok vagytok komolyan mondom még mindig, mint az ovisok! - mondta Scooter, majd széles vigyorral arcán elindult az ajtóból a hosszú-hosszú folyosón.

- Menj ki! - utasítottam Justint.

- Dehogy, ez az én öltözőm.

- Ez az O2 öltözője, de menj ki, mert átöltözök. - utasítottam tovább.

- Nem megyek. Itt öltözök át és most. - mondta, majd fogta magát és elkezdte lehúzni felsőjét.

Most megölt. Na jó, nem. De azért nem volt rossz látvány. Meglehet még a nyálam is kifolyt. Nem tagadom. De azért nem semmi a srác.

A nadrágja övéhez nyúlt, majd elkezdte lerángatni magáról azt is.

- Most tényleg komolyan gondoltad? - kérdeztem.

- Segíthetnél Jess! - kérte.

- Azt várhatod. - mondtam nevetve, majd lehuppantam ismét a kanapéra és vártam, amíg befejezi az öltözködést és kimegy.

- Akkor jó. - figurálta ki szája a szavakat, majd kikapcsolta övét és levette nadrágját, ami pár másodpercmúlva rajtam landolt. Egy szót se szóltam, csak ledobtam nadrágját magam mellé és elővettem a mobilom és felléptem twitterre. Muszáj volt nem Justint néznem, mielőtt tényleg megöl... A következőt tweeteltem:"Először találkoztunk tegnap Justinnal, és most fellépek vele. #excited" Nem sokkal később ismét kaptam pár utálkozó üzenetet, de sokkal több kedves és jót akaró került a szemeim elé. Lehet erre a tweetre vártak? Oké, biztos nem. Ki gondolná, hogy Justin táncosa vagyok? Mármint egy estére...

- Jess, segítenél? - erre a mondatra felkaptam a fejem. A cipő és a nadrág már rajta volt, de felső még mindig nem takarta a felsőtestét.

- Miben is? - kérdeztem.

- Kend be ezzel a tetoválást a hátamon! - kérte, miközben nyújtott felém valamilyen fertőtlenítőszeres flakont.

- Rendben. - engedelmeskedtem.

- Óvatosabban, mert még fáj! - utasított, hogy vegyem gyengédebbre a formát. - Köszi kislány.

- Justin, nem vagyok kislány! Inkább maradjunk a Jessica-nál. - kértem nevetve.

- Rendben tündér.

- Egyre jobb. - nevettük el magunkat mindketten.

- Te nem akarsz nekem becenevet adni?

- Ömm.. Majd gondolkozok rajta. - válaszoltam. - Most viszont szeretnék én is átöltözni, szóval tényleg menj ki!

- Én itt teljesen önszántamból levetkőztem előtted, te pedig képtelen vagy rá? - eddigi mosolya egy percre sem fagyott le arcáról. - Megfosztanál az örömtől? Vagy tán szégyenlős vagy?

- Nem vagyok szégyenlős. - mondtam.

- Bizonyítsd be.

Egyből, miután ez a mondat elhagyta a száját, fogtam magam, odasétáltam a fogashoz, ahol a fellépőruhák lógtak, leakasztottam egyet, majd levettem a felsőm és öltözködni kezdtem. Már akartam felvenni a kiválasztott felsőt, mire hátulról egy forró kezet éreztem derekamon, ami egyre közelebb húzott az illetőhöz és egyre szorosabban tartott. Megfordultam és szemébe néztem, miközben a felső még mindig a kezemben pihent.

- Hiszek neked - rám kacsintott és elengedett. - 5 perc múlva a színpad előtt, nemsokára kezdünk. - mondta, miközben eltűnt.

Ez meg mi volt? Nem értettem. Bevallom, jól ért a csábításhoz. Jobb lesz ha én is elindulok a színpadhoz. Jenny és anyáék meg majd csak ideérnek. Remélem Justin szólt a biztonságiaknak, engedjék be őket. Még egyet tweeteltem utoljára. Egy rövid üzenet: "Curtain Up, Show Time"