✈ Hurt

~ Lil Twist

Egy kissé már beállva érkeztem Justin szülinapi bulijába. Már 1 órája elkezdődhetett, ha a jókedvű társaságot nézem. Egy-két csinos személyen már tényleg megakadt a szemem, de ma este egy különlegeset keresek. Egyedül érkeztem, de nem fogok egyedül távozni.

Körbenéztem, de ismerős arcokat aligha találtam. Úgy tűnik ismerkedős éjszakának nézünk elébe...

Nem telt hosszú időbe, csupán 10 percbe,hogy megtaláljam Jessica-t és barátnőjét, miközben Jennifer próbálta kiszedni a már valószínűleg sokadik italt Jess kezéből, de ő nem engedett.

- Jó, igyad, de ez az utolsó. - vette szigorúra a formát, az előtte lévő lány pedig jóízűen belekortyolt a pohárkában lévő löttybe. Elég fura színe volt, de nem igazán lett részeg tőle senki, aki azt itta. Még mondhatni, "józan" volt, de teszek róla, hogy ez ne sokáig maradjon így.

Jessica letette a poharat a pultra,  majd az egyik alkalmazott el is tüntette a "nyomokat". Jennifer a táncparkett felé irányult. Vártam, hogy Jessica is meginduljon, de csak állt és egyszer jobbra, másszor balra tekintett. Egy pillanatra sem vettem le róla a szemem, vártam, mikor találja meg mindkettőnk a másik tekintetét. Reménytelennek tűnt az eset, így megindultam felé.

- Szia bébi! - értem arcához kezeimmel, mire ő ijedten, felém kapta a fejét. - Csak nem megijesztettelek? - kérdeztem gúnyosan, mire megforgatta szemeit, átöleltem, és adtam egy puszit az arcára. Ma meg fogom kapni. Addig nem nyugszok.

- Azt hittem hülyéket nem engednek be.

- Azt hittem ez egy privát buli. - mondtam ki, ami éppen a fejemben járt. Igazából erről már rég elfeledkeztem, inkább elkalandoztak  a gondolataim, Jesicca kivágott ruháját elnézve...

- Ismerjük egymást Justinnal. - nézett rám értetlenül.

- Én a klubban lévő többi ismeretlen emberre gondoltam édes. - kacsintottam.

- Lefogadom, többet ismerek, mint te. - vágott vissza. Gondolom ivott már előtte, különben nem lenne ilyen türelmes és jókedvű. Könnyű dolgom lesz...

- Meghívhatlak egy italra? - ajánlottam neki, bár nem törődve nemleges válaszával rendeltem. - Két Aplletini-t. Mivel tudom, ez a kis hölgy kedvence. - ő csak elmosolyodott. Ebből ítélve nyert ügyem van. 

Jessica telefonja megszólalt, és az egyetlen dolog amin elcsodálkoztam, hogy olyan jó füle van, hogy ilyen hangos zene mellett meghallotta.

- Ezt felveszem. - mondta. - Anyuék. - készült felállni, de megragadtam a kezét és visszahúztam. Ha most elmegy, akkor nem is jön vissza és lőttek a tervemnek.

- Itt is tudsz beszélni vele. El is fordulhatsz. - ajánlottam fel. Felvette a telefont, hátat fordított a széken, én - élve ismét a helyzettel - egy kisebb élvezeti cikket csempésztem az italába. Biztosra akarok menni...

~ Jessica

Félálomban voltam. A fejem csak úgy hasogatott. Az ágy is kezdett kényelmetlenné válni. A szoba is hideg volt, ami elég meglepő, hiszen én estére sosem nyitok hagyva egy ablakot sem. Azt sem értem, hogyan kerültem haza. Az utolsó emlékem az a zöldalmás koktél volt, amit Twist vett nekem.

Alig bírtam tágabbra és tágabbra nyitni a szemem. Először a fáradtságtól, a fájdalomtól, ami a szememre is átterjedt, másrészt az ablakon beszűrődő napfénytől. Túl erősen tűzött a nap. Óvatosan húztam fel szemhéjamat, majd szépen lassan hozzászokok a környezethez. Először csak homályosan láttam, de amikor élesedett látásom, és felfogtam, nem otthon vagyok automatikusan kigülledtek a szemeim. Minden problémám a szemkinyitással elillant és jöttek helyette a súlyosabbak.

Rémülten ültem fel az ágyon, kaptam a fejemhez. Egyre jobban sejtettem mi történt, de nem akartam szembesülni vele. Nem lehet, hogy igaz. Nem vagyok normális. Egy könnycsepp csordult ki szememből, amikor tudatosult bennem, mi is történt tegnap. Minden összeállt. Az áltatott kedvesség, az ital és mindez csak egy éjszakáért. Nem ismerek magamra. Ez nem én vagyok. 

Twist még a szobában tartózkodott. Mellettem feküdt. Én óvatosan kikászálódtam az ágyból, megkerestem a ruhadarabjaimat és felöltöztem. Fájó fejjel akartam kilépni a hotelszoba ajtaján, amikor megragadta a kezem, hátra húzott, becsukta az ajtót és hozzányomott. Mindent kezdett előröl, de nem hagytam szó nélkül.

- Elég Chris. - Erre a mondatra a szemembe nézett.

- Azt hittem tetszik. - válaszolt és folytatta, amit elkezdett. Ellenkeztem, de ő egy pillanatra sem állt meg. - Tegnap olyan vadmacska voltál. Kapcsolj vissza a tegnapi üzemmódra cica. 

- Hagyj békén. - vettem a lehető legkomolyabbra a formát. Hangom is feljebb csúszott, mire ő abbahagyta. Megszabadultam tőle egy kis időre.

- Mi a bajod? - kérdezte, mintha még neki állna feljebb.

- Minden. - kezdtem bele, a sírás határán állva.- Te és az egész amit csinálsz. Mire jó ez neked? Miért csinálod ezt velem? Utállak. Érted? Egy utolsó szemét drogos vagy.

Amint elhagyta az utolsó mondat a számat, egyből megbántam. Tapasztalhattam, amit sosem hittem, hogy fogok. A drogos szónál hirtelen emelte a kezét és teljes erőből, egyenesen az arcomnak vágta.  A számból eleredt a vér és szépen lassan elérte az állam és csöppent a padlóra. Ez volt az a pont, amikor a könnyzuhatag is megindult. Másodpercekig mozdulatlanul álltunk. Egyikünk sem hitte el, hogy ez történik. A padlót kémleltem, fejem még mindig ugyanabban a pózban volt, ahogy az ütés során elfordult. Mikor rádöbbent mit tett, gyengéden az arcomhoz ért és mondta óvatosan.

- Jess, ne haragudj, kérlek. Nem akartalak bántani.

Nem bírtam a szemébe nézni. Már a könnyektől is alig láttam. Csak remegő hangon szóltam vissza.

- Csak ne érj hozzám. 

- Jess. - nyúlt utánam gyengéden, de nem bírtam tovább. Megfulladtam volna, ha akár egy másodperccel is többet töltök ott. Nyúltam az ajtó kilincsért, elfordítottam, kinyitottam az ajtót és sietve távoztam. Nem is marasztalt tovább.

Gyors léptekben haladtam a lift felé. Lábaim alig bírtak már el, lerogytam félúton. Csak zokogtam és zokogtam. Abban a percben semmi értelmét nem láttam az életemnek. Csak azon gondolkoztam, hogy lehettem ilyen ostoba? A történtek egyre jobban törtek kisebbnél kisebb darabokra. Hosszú percekig csak ültem ott összekuporodva egymagam, majd egy ismerős hang szólított és érintett meg.

- Jess? Minden rendben? - kérdezte, majd leguggolt hozzám és a kezeit az enyémekre simította. Egyelőre nem bírtam válaszolni, rá sem mertem nézni. A hangjáról viszont felismertem. Justin volt az. Lelkem kicsit megnyugodott, de féltem. Válaszom hiányában folytatta. - Jess! Mi a baj? Miért sírsz ennyire? Hé, kislány. Nézz rám. - kérte, majd minden erőmet összegyűjtve emeltem fel a fejem és kezdtem el a szemébe pislogni.

- Mi történt veled? - ámuldozott még mindig vérző szám láttán. Nyitottam a számat, hogy bármit is tudjak mondani, de egyetlen kis hang sem jött ki rajta. Magához ölelt és próbált vigasztalni. 5 perc után már nem folytak a könnyek annyira az arcomon, ő megszólalt.
- Hazaviszlek, jó? - én bólintottam, ő felsegített és elindultunk a lift felé.
Becsukódott a lift ajtaja én pedig félve adtam ki hangot. Szívesen öntöttem volna ki minden fájó dolgot, ami éppen a szívemet nyomta. Pontosan tudtam, a jelenlegi helyzetben ez lenne a legrosszabb ötlet. Hiába gondoltam, neki kiönthetem a lelkem, mégiscsak legjobb barátok, hiába fájtak a történések, hiába akartam megosztani valakivel mindezt, képtelen voltam rászánni magam. Nem akarok még nagyobb viharba kerülni...

- Biztos nem szeretnél beszélni róla? - kérdezte lágyan, én fejet ráztam, jelezve nemleges válaszom.
- Justin, - kezdtem végül bele a mondanivalómba. - Megtennéd, hogy nem mondasz semmit erről Jenny-nek? Meg anyáéknak sem. Meg ha lehet senkinek. - kértem, mikor már szinte teljesen megnyugodtam.
- Persze. - mosolygott rám óvatosan és kinyílott a lift ajtaja. A kijáraton keresztül egyenesen Justin kocsijához mentünk. Ami igazán meglepett, hogy egyetlen egy lesifotós sem kémkedett Justin után. Örültem is neki. Már csak egy paparazzi és egy félreérthető kép hiányzik az életemből. Valamint a már nagyjából lecsillapodott rajongók újbóli utálkozása.

Az úton hazafelé oldódott a feszültség. Nem voltam túl boldog, de sokkal jobban éreztem magam Justin társaságában. Megértően viselkedik és igazán kedves és törődő. Boldog lehetek, hogy ilyen emberrel is találkozhattam. Persze ő sem tökéletes, de most egy rossz szót sem tudnék mondani róla.


Hazaértünk. Becsuktam magam után a kocsi ajtaját és Justin is kiszállt belőle. A fekete furgon, ami útközben elkezdett követni minket, eltűnt, mint a kámfor. Hála az égnek. Talán nem lesz új cikk rólam és Justinról.
Elkísért a ház bejáratáig, majd mikor beléptem, megállt és így szólt:
- Igaz, nem tudom, mi történt, de kérlek, vigyázz magadra és... - nem fejezte be a mondatát.
- Nem jössz be? - invitáltam, ő pedig elmosolyodott és átlépte a küszöböt.

- Milyen kis otthonos. - nézett körbe a halban. - A te szobád is ilyen ízléses?
- Nem tudom, egy küldő szemlélő jobban megmondaná, mint az aki szinte az egész életét ott élte le. - mondtam nyugodtan.
- Megmutatod? - nevette el magát, ami bevallom nekem is mosolyt csalt az arcomra.
- Persze, csak előtte... - mutattam a számra. - Ezzel csinálok valamit.
- Segítek. Merre van az elsősegély doboz?
- Őszintén? Én sem tudom igazán. Ha jól emlékszem, az emeleti fürdőszobában van a jobb szélső fiókban.
- Akkor sajnos neked kell előkutatnod mert nem vagyok jártas nálatok. Vagy közben körbe is vezethetsz. - jutott eszébe az ötlet.

Felmentünk az emeletre és közben mutogattam mi merre van - ahogy kérte. A fürdőszobába érve kinyitottam a szekrény jobb oldali szárnyát, de a dobozt nem találtam.
- Nem ez az? - lépett oda Justin, és mutatott egy piros fémdobozra.
- Már meg is vakultam. - próbáltam viccelődni, de még nem voltam olyan hangulatban.
- Gyere, ülj a kád szélére. Lefertőtlenítem. - mondta, kinyitotta a dobozt és elővett egy alkoholos üveget és egy vattapamacsot. Leültem a kád szélére, ő belekezdett a munkálatba.

- Ez nagyon csíp. - sikítottam el kissé magam.
- Maradj nyugton, még jó, hogy csíp. - mondta, de én tovább ficánkáltam.- Jess, ha nem maradsz nyugton, elfertőződik a seb, begyullad, és mehetsz a sebészetre.
Nem tudtam, mennyi igaza volt, de megmaradtam egy helyben, hogy kibírjam azt a csípő, égető érzést, amit az alkohol okozott. Jó pár másodperc múlva múlt csak el.
- Látod, túlélted. Nem haltál bele. Nem igaz?
- Most te nyertél, de tényleg fájt. - mondtam.
- Azt meghiszem. - mondta nevetve, mire én is önkéntelenül elmosolyodtam. - Szóval?
- Mi szóval? - értetlenkedtem.
- Megmutatod a szobádat? - kérdezte gúnyos hangnemmel, de azért vicces arcot vágott.
- Nagyon kíváncsi lehetsz! De előre figyelmeztetlek, ne ijedj meg a sok Justin Bieber-es posztertől, lemeztől, karkötőtől, címlaptól és akármi mástól, amit a drága Beliebereid szoktak gyűjtögetni. - mosolyogtam rá már jobb kedvvel.
- Ahahaha. Jó vicc. - mondta-
- Albumom tényleg van. - szembesítettem a ténnyel. - Megvettem a Believe-t még nyáron. A rádióban hallottam először a számot és megtetszett és gondoltam megveszem. - rántottam vállat, majd nyitottam a szobám ajtaját. - Tádááám.
- Nem tetszik. - mondta undorodva, ami kicsit sem esett jól. - Hiányzok belőle én! - bökött oldalba, mire én megráztam a fejem nevetve.
- Reménytelen eset vagy.
- Tudom. - mondta, majd jól szemügyre vette az összes tárgyat, ami éppen helyet foglalt a szobámban. - Ez a gardrób? - kérdezte a kis fehér ajtó felé baktatva.
- Nem, az a fürdőszoba, a gardrób a szomszéd helyiség. - mosolyogtam rá.
- Kíváncsi vagyok az egész házra. - mondta. - Ja és stipi-stop a vendégszoba.
- Mi?
- Ma itt alszok. - válaszolt, majd kiindult a szobámból és elfordult jobbra, a gardrób és a vendégszoba felé.